Oldalak

2012. október 5., péntek

Egylábas földrevitel és kivédése (singel leg takedowns)

Az első takedown amit bemutatok az egylábas földrevitel egyik lehetséges módja.
A technikát mint általában minden földrevitelt valamilyen megelőző technikával kell indítani. Ez lehet egy ütés vagy rúgás, a lényeg, hogy az ellenfél figyelmét eltereljük egy kis időre.
 Ezt a kis időt kell kihasználni arra, hogy megragadjuk az ellenfél lábát.Az egylábas földrevitelnél az első lábat kell megfogni. Ha sikerült akkor a lábunk közé vesszük majd meghúzzuk magunk felé majd hirtelen elrántjuk abba az irányba amelyik lábát megfogtuk.


 Ha rajtunk próbálják megcsinálni ezt a technikát akkor többféle képen is kilehet védeni.

Első: Amikor felemelték a lábunkat akkor gyorsan megpróbálunk lelépni majd visszafogunk az ellenfél hátsó lábára ezt követően a hátsó lábunkkal előre lépünk és kibillentjük az ellenfelet az egyensúlyából.

Második: Ugyan az mint az előző annyi különbséggel, hogy itt az ellenfél lábát fel is emeljük a visszafogás után és el is dobjuk őt.

Harmadik: Miután megfogták a lábunkat hirtelen előre lépünk így szembe kerülünk az ellenféllel majd hátulról a lába alá nyúlunk, felemeljük majd eldobjuk őt.




Jó gyakorlást!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése