Oldalak

2012. október 10., szerda

Giotin foljtás és szabadulás belőle (Guillotine Choke and escape)

A giotin egy egyszerű fojtó technika amit könnyen meglehet tanulni ha pár dologra odafigyelünk.

Kivitelezés: Ezt a technikát kétféle helyzetből is meglehet csinálni. Az egyik állásból,  másik pedig guard testhelyzetből.

Nézzük az elsőt amikor is állásban csináljuk meg a technikát. Tegyük fel, hogy az ellenfél egy kétlábas földrevitelt próbál megcsinálni. Ezt mi felismerjük, és a helyett, hogy egy védekező (elhárító) technikát csinálnánk, támadásba megyünk át. Amikor az ellenfél letérdel és próbálja megfogni a lábunkat akkor mi hátraugrunk kétlábbal (nem olyan nagyot mint amikor simán kivédjük a földrevitelt hiszen itt állva kell maradnunk) miközben befogjuk a fejét a nyakánál majd megfogjuk a saját tenyerünket, hogy erősebb legyen a fojtás. Ezt követően elkezdjük feszíteni (felfelé húzni) az ellenfél nyakát az alkarunkkal miközben a hónaljunkkal a fejét próbáljuk lent tartani. Ha jól csináljuk akkor már kopog is az ellenfél.

Kivitelezés guard  pozícióból:  Ilyenkor ugye mi vagyunk a előnytelenebb helyzetben. A fogás végrhajtásához törekedni kell arra, hogy az ellenfél feje mellett eltudjunk nyúlni. Ezt vagy úgy érjük el, hogy magunkhoz húzzuk a fejét és akkor elég közel lesz ahhoz, hogy eltudjunk nyúlni mellette, vagy pedig megpróbálunk felülni amennyire lehetséges és gy nyúlunk el a feje mellett. Amikor észrevesszük, hogy most jó helyzetben vagyunk akkor valamelyik kezünkkel keresztbe nyúlunk az arca előtt majd a feje mellett majd hirtelen visszanyúlunk a nyakához és befogjuk a fejét. Itt is össze kell fogni a két kezünket, hogy erősebb legyen a fojtás A lábainkkal átkulcsoljuk a derekát majd a combunkkal elkezdjük tolni a csípőjét lefelé miközben a kezünkkel a fejét felfelé húzzuk.



Giotin fojtás kivédése álló helyzetből: Amikor megcsinálták a fogást rajtunk akkor megtámasztjuk a kezeinkkel a két térdét, hogy ne tudjon közel jönni hozzánk majd az ellenfél mellé lépünk. A fejünket megpróbáljuk az ellenfél felé fordítani. Ez azért fontos mert akkor nem a nyelő csövüket feszíti hanem a nyakizmot ami nem annyira kellemetlen. Ezután kissé berogyasztunk és benyúlunk a lábai közé. Ezután kiemeljük (felállunk vele) és lefordítjuk magunkról.

Giotin fojtás kivédése guard pozícióból: Amikor megcsinálták a fogást rajtunk akkor a talpunkra állunk így egy háromszög formát alkotunk aminek a csúcsa a csípőnk. Ezután megpróbálunk az ellenfél fojtást segítő keze alá benyúlni. Amikor ez sikerült akkor rádölünk a segítő kézre így azt a teljes súlyunkkal letudjuk szorítani miközben a fejünket kitudjuk húzni a fogásból.


2012. október 8., hétfő

Kétlábas földrevitel és kivédése (Double leg takedown)

Az előbbiekben az egylábas földrevitelt tanulhattátok meg. Most nézzük a másik kedvelt földrevitelt, a kétlábas változatot.
Kivitelezés:

Első lépésként beijesztünk fejre, hogy az ellenfél felhúzza a kezét. Ezután első lábbal belépünk az ellenfél lába közé majd ugyanennek a lábunknak a térdére ereszkedünk miközben megfogjuk az ellenfél két lábát a két kezünkkel. Ezzel egy időben a hátsó lábunkkal az ellenfél lába mögé lépünk. Ezt követően felállunk (vagy legalább a kívül lévőlábunkra támaszkodunk) majd az ellenfelet megemeljük és oldalra döntjük. Ha jól sikerül a földrevitel akkor a számunkra előnyös side controll pozícióba kerülünk.

 

Kétlábas földrevitel kivédése:

Amikor ellenfél belép a lábad közé és megfogja azokat, akkor az ellenfél fejére, nyakára vagy a hátára nehezedve lenyomod őt a földre miközben két lábbal hátra ugrasz.


                                     

Karfeszítés és szabadulás mount pozícióból (arm bar)

A karfeszítés az első submission technikák közt van amit a kezdő mma-soknak tanítanak.  A karfeszítés lényege, hogy az ellenfél karját megfogva túlnyújtsuk a könyök ízületet aminek a következtében az ellenfél lekopogja a technikánkat ami azt jelenti, hogy feladja a küzdelmet.


Kivitelezés mount pozícióból:

Mount helyzetben az ellenfélen vagyunk aki próbál pozicionálni vagy éppen üt minket esetleg valamilyen submission technikát akar végrehajtani. Ezek közepette fel kell csúsztatni a térdeinket az ellenfél hónaljához, hogy a kezei valamelyest kontrolálva legyenek a térdeink által.

Ezt követően az ellenfél egyik kezét a karhajlatánál  átkaroljuk, és a testünkhöz szorítjuk. Ha ez megvan akkor azzal az oldali lábunkkal amelyik kezét megfogtuk az ellenfélnek, fel lépünk a mellé majd a combunk ráfordításával oda nyomjuk a karját a fejéhez, hogy ne tudja mozgatni azt. Ezután a másik lábunkkal  fel lépünk, az ellenfél hónaljához. majd a másik lábunkat átrakva az ellenfél felett a válla fölé rakjuk. Ezáltal a földre kerültünk úgy, hogy az ellenfél karja a két lábunk közt van. A lábainkkal leszorítjuk a mellkasát miközben hátradőlünk a karjával. Miután hátradőltünk a csípőnket megemelve elkezdjük feszíteni a könyök ízületet addig ameddig az ellenfél feladja..

Óvatosan kell csinálni mind edzésen mind versenyen ezt a technikát mivel elég könnyen túllehet feszíteni a könyököt.


Nézzük meg, hogyan tudunk kiszabadulni a karfeszítésből ha rajtunk hajtják végre.

Amikor az ellenfél átdobta a lábát a fejünk fölött és kezdene a hátradőlni a karunkkal a feszítéshez, akkor a szabadon lévő kezünkkel megfogjuk a másik kezünket, hogy ne tudja kiegyesíteni azt. Ezt követően kitámasztunk az egyik lábunkkal majd  azzal az oldali lábunkkal amelyik kezünket feszíteni próbálták, átlépünk a másik felett ezáltal a hátunkról a hasunkra fordulunk és így elég erőnk lesz ahhoz, hogy kiszabadítsuk a kezünket és egy dominánsabb pozícióba kerüljünk.


2012. október 5., péntek

Földharc pozíciók

Amikor földre vittük az ellenfelet akkor valamilyen pozíciót kell találni arra, hogy az ellenfél ne tudjon felállni a földről. Ezeket a pozíciókat mutatom most be.

Guard:
Ez a pozíció egy alap testhelyzet. Általában a földrevitelek után ebbe a pozícióban találjuk magunkat, hiszen amikor az ellenfél érzi a vesztét akkor próbál úgy esni, hogy neki a legkedvezőbb legyen. Ebből kell valamilyen technikát csinálni vagy éppen egy másik testhelyzetbe kerülni.

Half Guard: Ez a pozíció abban tér el az előzőtől, hogy itt csak az egyik láb van az ellenfél lába közt és innen könnyebb a pozíció váltás is.



Side Controll: Itt ez ellenfél oldalán helyezkedünk el úgy, hogy az ellenfél mellkasát  folyamatos nyomás alatt tartjuk a mellkasunkkal vagy az oldalunkkal.. Innen elég sok befejező technikát lehet alkalmazni ahogy majd a későbbiekben látható lesz.



Mount: Számunkra ez a legoptimálisabb pozíció hiszen az ellenfél minden mozdulatát felügyelni tudjuk.




A pozíciókba kerülést már a földrevitelek során is lehet szabályozni ha ügyesek vagyunk. Ez gyakorlás és szerencse kérdése is egyaránt. A pozíciókba kerülést sorrendbe is lehet állítani. Ez alatt azt értem, hogy melyik testhelyzetből melyikbe a legkönnyebb és leggyorsabb kerülni.

A fehér ruhás ember szemszögéből így néz ki a legoptimálisabb testhelyzet váltás:

Guard-Half Guard.-Side Controll-Mount












Egylábas földrevitel és kivédése (singel leg takedowns)

Az első takedown amit bemutatok az egylábas földrevitel egyik lehetséges módja.
A technikát mint általában minden földrevitelt valamilyen megelőző technikával kell indítani. Ez lehet egy ütés vagy rúgás, a lényeg, hogy az ellenfél figyelmét eltereljük egy kis időre.
 Ezt a kis időt kell kihasználni arra, hogy megragadjuk az ellenfél lábát.Az egylábas földrevitelnél az első lábat kell megfogni. Ha sikerült akkor a lábunk közé vesszük majd meghúzzuk magunk felé majd hirtelen elrántjuk abba az irányba amelyik lábát megfogtuk.


 Ha rajtunk próbálják megcsinálni ezt a technikát akkor többféle képen is kilehet védeni.

Első: Amikor felemelték a lábunkat akkor gyorsan megpróbálunk lelépni majd visszafogunk az ellenfél hátsó lábára ezt követően a hátsó lábunkkal előre lépünk és kibillentjük az ellenfelet az egyensúlyából.

Második: Ugyan az mint az előző annyi különbséggel, hogy itt az ellenfél lábát fel is emeljük a visszafogás után és el is dobjuk őt.

Harmadik: Miután megfogták a lábunkat hirtelen előre lépünk így szembe kerülünk az ellenféllel majd hátulról a lába alá nyúlunk, felemeljük majd eldobjuk őt.




Jó gyakorlást!!!

2012. október 4., csütörtök

Földharc

Az MMA-ban kétfajta helyzetben lehet bunyózni. Az egyik az állóharc ahol az ütések és a rúgások kapnak nagyobb hangsúlyt.


A másik a földharc (grappling) ahol folytásokkal és feszítésekkel kényszeríted feladásra az ellenfelet.

A földön azok érvényesülnek jobban akik ismerik a folytásokat és a feszítéseket iletve ezek kivédését. Ilyenek a brazil jiujitsu-sok és a birkózók.

A tv-ből nézve sokkal egyszerűbnek tűnik mint a milyen valójában.

Ahhoz, hogy a földön tudj harcolni először oda kell kerülni. Ezt az ellenfeled földrevitelével éred el.
Ehhez valamilyen TAKEDOWN technikát kell alkalmazni.

Ha sikerült a földrevitel (takedown) akkor megkell találnod azt a technikát (FOLYTÁST, FESZÍTÉST)amit abból a testhelyzetből alkalmazni tudsz az ellenfeleden. Ezt az ellenfeled persze megpróbálja kivédeni illetve ő is próbál fogást találni rajtad. Ilyenkor lehet azt látni mintha nem történne semmi csak egymáson feküdnének  a versenyzők.

Ha nem tudsz abból a helyzetből semmit csinálni, akkor jön a POZICIONÁLÁS.  Ilyenkor megpróbálsz más testhelyzetbe kerül ami előnyösebb számodra.

Ezek az alapjai a földharcnak.

A következőkben ezekből a technikákból olvashattok cikkeket.

UFC ketrecharc és ketrecharcos kiképzés online

A kedvenc sportodról szóló műsorodat már nem csak tv-ben nézheted ugyanis a viasat az UFC Ketrecharc és a UFC Ketrecharcos kiképzés című műsorait online is vissza nézheted.
Itt vannak a linkek:
http://play.viasat.hu/series/ufc/
http://play.viasat.hu/series/ketrecharcos_kikepzes/

 Jó szórakozást hozzá!!!

2012. április 27., péntek

Köríves rúgás védése

Íme egy videó amely bemutatja  köríves rúgás kivédésének variációit.


Feltartó rúgás

A feltartó rúgás hasonló mint az egyenes rúgás annyi különbséggel, hogy ezt inkább védekezés során használjuk.

Kivitelezés:  Térd indul előre majd derék magasságban kinyúlik a lábszár. Megérintjük az ellenfelet a talppárnával majd a csípő előre nyomásával feltartjuk az ellenfelet.


Egyenes rúgás

Az egyenes rúgást a legkönnyebb megtanulni de mégis hasznos technika a küzdelem során.

Kivitelezés: Küzdőállásból indítjuk a trédet majd csapódik a lábszár. A rúgást a lábujjak alatti résszel a talppárnával kell végrehajtani az ellenfél gyomrába vagy fejére.




Különbség!!!




2012. április 26., csütörtök

Az ütések kivédése

Ed Wedding  Brazil harcművész bemutatja, hogyan kell az ütéseket levédeni.




UFC - Ketrecharcos kiképzés április 30-tól a VIASAT6-on!

Az UFC – Ketrecharcos kiképzés, azaz Ultimate Fighter, egy népszerû és igen kemény valóságshow sorozat, melyben 16 kiválasztott, ismert és kevésbé ismert, MMA sztár és ketrecharcos küzd meg egymással az „Ultimate Fighter" címért, ami együtt jár egy UFC gálára szóló szerzõdéssel is. UFC -Ketrecharcos kiképzés Team Lesnar vs. Team dos Santos évadában, ezúttal a megszokottól eltérõen most csak 14 fiatal harcos verseng a hõn áhított UFC szerzõdésért. A két csapatkapitány Brock Lesnar és Junior Dos Santos. Kövesd velünk ezt a hihetetlen kemény évadot! Csak a gyõzelem számít!

A felütés

Ez a technika a belharcban alkalmazandó vagyis amikor az ellenfelek közel állnak egymáshoz. A közel alatt az egyenes ütés ütőtávolságán belüli távolságot értjük.

A horog ütés kivitelezése:

Az ütés indításakor a kéz egy kicsit lejjebb jön az álltól miközben a törzsünkkel az ütő kezünk irányába hajlunk egy kicsit, hogy lendületet vegyünk az ütéshez. Ez az ütést megelőző pár tized másodpercben történik.Az ütést a törzs fordításával indítjuk majd a kar követi. A kar a becsapódáskor hajlítva van és az alkar merőleges a célpontra. Az ököllel az ellenfél gyomrát vagy fejét kell célozni.


FONTOS: Minden ütés fajtánál az inaktív kéz könyöke szorosan feszüljön a testhez. Az ököl mindig az áll mellett legyen védekezésképpen.


MMA a Digi Sport Műsorán

A DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban Szombathy Pál műsorvezető vendége Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó és Kertész Tibor az MMA szövetségi titkára volt.http://www.digisport.hu/video/9083

2012. április 25., szerda

Köríves rúgás

A kevert harcművészetekben és minden más küzdősportban ahol engedélyezik a lábtechnikákat ott a köríves rúgás a  legtöbbet alkalmazott technika.

A rúgás történhet lábra, testre illetve fejre. A rúgást végre lehet hajtani  sípcsonttal valamint lábfejjel egyaránt. Sípcsonttal lábra és testre szokás rúgni, fejre mehet lábfejjel is a rúgás.

Rúgás végrehajtása:

Küzdőállásból indul a térd előre majd a támaszkodó láb lábfeje elfordul így a törzs merőleges lesz az ellenfélre. Amikor elfordult a lábfej és a rúgó láb van már elöl akkor a  lábszár csapódik.





2012. április 16., hétfő

A horog

A második ütés fajta amit meg kell tanulni az a horog.

Ezt az ütést közelről szokták alkalmazni mivel távolról nem lehet erőt belevinni az ütésbe. Távolról indítva ez az ütés inkább "csapott" lesz mint horog.

A horog ütés kivitelezése:

Az ütés indításakor a kéz egy kicsit lejjebb jön az álltól miközben a törzsünkkel az ütő kezünk irányába hajlunk egy kicsit, hogy lendületet vegyünk az ütéshez. Ez az ütést megelőző pár tized másodpercben történik. Ezután törzsünkkel  az ellenfél felé kezdünk fordulni miközben az öklünk elindul a célpont felé.Az ütő kézzel azonos láb is elfordul az ütés irányába Az ütés indításakor a könyökünket egy vonalba emeljük az öklünkkel azért, hogy az alkar vízszintes legyen a becsapódáskor. Azért fontos, hogy megfelelő szögbe álljon az alkar mert így lehet a legnagyobb mozgási energiát átadni. 

FONTOS: Minden ütés fajtánál az inaktív kéz könyöke szorosan feszüljön a testhez. Az ököl mindig az áll mellett legyen védekezésképpen.










2012. április 9., hétfő

Egyenes ütés erejének növelése

Az ütés erejének növelését az ütő izmok erősítésével lehet elérni, ez egyértelmű.

Milyen izmok vesznek részt az ütésben?

A hátsókezes ütés indításakor fordul a csípő és a törzs valamint megfeszülnek a lábak. A mellizmok indítják el a felkart. Az alkart a tricepsz nyújtja ki. Az ütés végpontjában amikor becsapódik az ököl a célpontba akkor a vállak továbbítják a karba azt az energiát amit a láb a csípő és a törzs generált. Az öklöt az alkar izmai tartják egyenesen.


Az első kezes ütésnél is ezek a  folyamatok mennek végbe.

A felsorolt izmokat többféleképpen lehet edzeni.

Az első a tipikus súlyzós edzés. 

Ezzel az a baj, hogy a felsorolt izmok ellen párját is edzeni kell. Ez azért van mert ha ezt elmulasztjuk akkor a  fő mozgató izom erősebb lesz az ellen párjánál. Ez azért baj mert ha erősebb a fő izom akkor ahhoz, hogy az ízület ne tudjon túl hajlani az ellen párja  az izomnak előbb kezdi lassítani a mozgást így lassul az ütés is.

A másik módszer az amikor az ütést csak "elengedjük" és nem kell az ellen pár izomnak lassítani a mozgást mert az valamilyen ellenállásba ütközik. Az ellenállás lehet egy boxzsák amit megütünk vagy egy medicinlabda amit eldobunk úgy mintha ütnénk miközben a mozgási energiát átadjuk a labdának.

Ezek alapján a következő gyakorlatokat végezd.

Súlyzós edzés

-Fekvenyomás és döntött törzsű evezés 3x 6-12 ismétlés
-Padlón nyomás és evezés kettlebell-el 3x 6-12 ismétlés
-Ütés csigás gépen és csigás evezés 3x 6-12 ismétlés

Súly nélküli edzés


- Tapsolós fekvőtámasz
- Medcin labda dobás vízszintesen.
- Boxzsák ütés

Ezeket a gyakorlatokat kifáradásig végezd

A gyakorlatokat végezheted külön edzésként vagy egyet-egyet kiválasztasz és a küzdő edzés végén végezd azt.

2012. április 5., csütörtök

Egyenes ütés

Íme a második "lecke" az egyenes ütés!

Az egyenes ütés a leggyakrabban használt  kéz technika.

Két fajtáját különböztetjük meg. Az első illetve a hátsó kezes ütést.
Ennek a kétfajta ütésnek eltérő szerepe van.

Az első kezes ütést általában az ütő távolság felmérésére illetve az ellenfél támadásának a megállítására és visszatámadásra használjuk.

A hátsó kézzel történő ütésnek az ereje sokkal nagyobb mint az első kezesé mivel ahogy azt látni fogod a teljes testet bele tudod vinni az ütésbe, éppen ezért  a szerepe az ellenfél megrendítése. Tehát akkor használjuk ha jó nagyot akarunk az ellenfélre ütni.

Kivitelezés:



Első kezes egyenes ütés: Küzdőállásból indulunk minta ahogy minden  ütésnél.  Az első lábbal kissé kilépünk majd ráhelyezzük a testsúlyt ezzel egy időben  a kezünket kinyújtjuk egyenesen előre az ellenfél fejét vagy testét célozva. A kilépés végpontja az ütés végpontjával egy időben történjen.


Hátsó kezes egyenes ütés: Küzdőállásból kissé előre lépünk úgy mint az első kezes ütésnél. A lépés elindításakor indul a hátsó kéz is egyenesen előre. Fordítjuk a törzset az ütés irányába. A lépés és az ütés végpontja itt is egybe esik.


Mind két ütésnél a "védekező" kezed (amivel nem ütsz) szorosan zárd a tested mellé, a könyököd ne lógjon ki. Az öklöd legyen az állkapcsod mellett ütés közben hogy védd a fejed. 
  
Gyakorold az első és hátsó kezes egyenes ütést külön-külön. Ha már jól megy akkor kombinálhatod is őket.

Jó gyakorlást!!!

2012. április 4., szerda

MMA kűzdőállás

Az első "lecke" a küzdőállas megtanulása.
Állj vállszéllesegű terpeszbe. Ha jobb kezes vagy akkor a jobb lábaddal, ha bal akkor bal lábaddal lépj hátra 70-80 cm-t. A lábfejeidet fordítsd el pár fokkal abba az irányba amelyik lábad hátul van.  Emeld fel a kezeidet áll magasságba úgy, hogy az elöl lévő lábadnál lévő kezed kicsit előrébb legyen.

Így néz ki a  küzdőállás

Ebből a helyzetből fogsz legtöbbször ütni, rúgni, földre vinni illetve mozogni előre, hátra és oldalra.

Gyakorold addig ameddig kényelmesnek találod már az állást.

Mi az MMA?

Az MMA (Mixed Martial Arts vagyis kevert harcművészetek) egy full kontakt kűzdősport amelyben a versenyzők álló és földharcot is folytathatnak. A kevert harcművészet mivoltját a különböző harcművészeti stílusok adják mint az ökölvívás, bírkózás, brazil jiu jitsu, thai box, kickbox, taekwon-do, karate, judo. A modern vegyes harcművészetek gyökere egészen az ókori görög olimpiákig vezethető vissza ahol a "pankráció" mint verseny szám szerepelt. A pankráció a birkózás és az ökölvívás elemeit használta fel de szinte minden engedélyezett volt. Az első modern kevert harcűvészeti tornákat az 1900-as években rendezték meg. 1920-ban a Vale Tudo indúlt hódító útjára Braziliából. 1993-ban alakult meg az MMA mai legnagyobb szervezete az UFC (Ultimate Fighting Championship)
A Vale Tudo elég veszélyes volt így az UFC kiegészítő szabályokat alkotott így téve biztonságossá az MMA-t.
Ezeket a szabályokat alkalmazzák ma is.

A küzdelmek súlycsoportok szerint zajlanak. Ezek szervezetenként változó. A küzdelmet három módon lehet megnyerni. Pontozással, kiütéssel és az ellenfél feladásra kényszerítésével. A szabályokról részletesen itt olvashatsz. http://www.kuzdoter.com/?module=news&action=show&nid=8671